2015 decemberében az evangélikus templom karácsonyi koncertjén az a megtiszteltetés érte a Balaton Vox Kórust, hogy a boglári önkormányzat támogatásával CD-t készíthet az eddigi repertoárjából. Mint amatőr énekkar még nem rendelkeztük eddig profi hangfelvétellel. Kíváncsian vártuk tehát május 9-ét, az első CD felvétel napját. A kórusvezetőnk a fárasztó bajai út után arra kért bennünket, hogy három napra búcsúzzunk el szeretteinktől, hideg élelmet csomagoljunk, mert május 11-ig, esténként legalább négy órát igénybe véve teljes erőbedobással kell elkészítenünk az anyagot.
Puha Szabolcs, egy budapesti szakember, hangmérnök komoly felszerelésével várt bennünket a boglári evangélikus templomban, ahol az akusztika kiváló. Karvezetőnk már előre kiválogatta a műveket: könnyed, vidám és persze komoly, nehéz dalokat egyaránt, hogy a kedves zeneértők lássák a sokszínű repertoárunkat. Kb. 12 mű feléneklését terveztük.
Szabolcs egy megnyerő külsejű, végtelen türelmes, és "jó fülű" fiatalember, aki elmondta az instrukcióit, kéréseit a felvétellel kapcsolatban.
Az első napon főként a hangszeres: zongorás, fuvolás műveket vettük fel. Természetesen be kellett hangolni a hangszereket, a hangszórókat beállítani. Az énekkar tagjai nagy fegyelemmel és kitartással vették az akadályokat. Ha hibát vétettünk, ha "hamisságok" voltak, vagy apró zörejek zavarták az adást, újrakezdtük a felvételt. Szabolcs diplomatikusan és szépen megfogalmazva közölte, hogy éppen mi a hiba és miért kell újrakezdeni. Vissza lehetett hallgatni, fülhallgatóval kontrollálni a tévesztéseket. Hát bizony hétfőn csak három mű "tökéletes" feléneklése sikerült. Fél 10 felé már kezdtünk dödörögni; "mikor lesz már vége?" szólamokat is lehetett hallani. De majd holnap! - felkiáltással mentünk haza. Másnap folytattuk a munkát. Tanulva az előzőnap hibáiból a nehéz műveket előre véve gyorsabban és precízebben ment a felvétel. Volt, hogy egy művet másodikra sikerült felvenni. Mi nagy boldogan kérdeztük hangmérnökünket: "Megvan?!", "Átment?!", "Nem kell többet?!", "Megvetted?!". A harmadik napon már profi módon zajlott minden, még a kismadarak énekével sem törődtünk, ami beszűrődött a felvételbe, de nem maradhatott ott. Természetesen a feszített munka közben egy-egy humoros dolog is történt; volt, hogy tenoros fiú jelent meg az altban, színesítve a hangunkat, vagy éppen "Gabika" segített be a férfi szólamnak.
A munka végeztével kórusunk megköszönte Szabolcsnak és Zsuzsának (karvezető) a fáradtságos munkát, és elénekeltük zárásként a "Néked zeng ez a dal..." kezdetű nótánkat.
Reméljük, hogy a három napos kemény munka 14 mű sikeres CD felvételét eredményezte és várhatjuk a következőt, hiszen Kodály szavaival élve: "Az ének szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is."
Bné Anna
A fotókat Durcsán Jusztinak köszönjük!