Az utóbbi időben a média hangos a "minősítés" szótól. Sokszor kellemetlen utócsengéssel, de a mindennapi életünk szerves részévé vált, hogy megmérettetünk. Az értelmező szótárt olvasgatva lehet a szót árnyalni, illetve a különböző területekre átértelmezni, de a lényege nem változik - valamiért besorolnak egy kategóriába.
A Balaton VOX-szal is ez történt - "önszántunkból" kértük fel a KÓTA-t, hogy az általuk kijelölt zsűri tagjai, értékeljék az utóbbi időben elvégzett munkánkat kategóriaminősítéssel a Kodály Zoltán által meghatározott alapelvek szerint, hisz:
"A minősítés elsődleges célja, hogy elősegítse az amatőr énekkarok munkájának szakmai megítélését, hogy világosan megjelölhető feladatokat, s ezek révén is rangot adjon a kórusok rendszeres tevékenységének, fenntartsa a karéneklés értékes közösségi hagyományait és serkentse az együttesek szakmai színvonalának emelkedését. "
2016. május 29-én, egy szép vasárnap délután, a Keszthelyi Helikon Kórussal közösen köszöntöttük a balatonboglári evangélikus templomban megjelent zsűrit, Mészáros Miklós polgármester urat és a lelkes hallgatóságot, közös énekünkkel, Knut Nystedt: Jubilate című kórusművével.
Elmondhatatlan élmény együtt énekelni másokkal! A kórustagok lelke szárnyra kel, csatlakozik a többiekéhez és könnyűvé válik - elhagyja a földi dolgokat, szabadon repül.
Ez az érzés feloldotta a tét súlyát, a görcsöcskéinket és ráhangolt bennünket a feladatra - a zsűri előtti szereplésre. Koncz Zsuzsanna karnagynőnk vidám, ám határozott egyéniségével tovább erősítette magabiztosságunkat.
(Kedves olvasók és koncertre járók - önök sosem látják azt, hogy egy szemöldökhúzás, komolyabb tekintet, egy vicces arc, egy grimasz, vagy egy "Rolling Stones" jel milyen hangulati változásokat eredményez a kórustagoknál - visszafog, meglódít, vidámmá tesz, összehangol? vagy éppen kisegít a szövegben, ha elakad az ember.)
A Karácsony Kornél minősítő hangversenyen a Balaton Vox kórus a következő műsorral szerepelt:
1. Praetorius: Szép vagy muzsika
2. Hassler : Gagliarda
3. Beethoven: Isten dicsősége
4. Rachmanyinov: Bogorodece Devo
5. Caccini: Ave Maria
6. Mosonyi M.: Libera
7. Saint-Saëns: Ave verum + Erika
8. Karai J.: Adok Néked én egy almát
9. Láng I.: Szerenád
10. Várnai Ferenc: Mecsek-alji nóták
Különböző zenei korszakok, magyar és külföldi szerzők, hangszeres és a capella darabok, népdalcsokor, könnyebb és nehezebb művek alkották változatos repertoárunkat. A koncert második felében a Helikon Kórus varázsolta el a hallgatóságot, és a Vox tagjai immár letéve vállukról a terhet - gyönyörködtek a másik énekkar műsorában, majd egy újabb közös énekléssel, Bárdos Lajos: Tábortűznél című kórusművel zártuk a koncertet és vártuk a zsűri döntését. A délután egyik nagy ajándéka volt számunkra, hogy a vendég dalosok is szurkoltak nekünk, lelkesítettek bennünket tapssal és baráti szóval. Köszönjük!
Kerekesné Pytel Anna, Nagy Ernő és a zsűri elnöke, Kertész Attila karnagy úr a Balaton Vox kórust a Fesztiválkórus minősítéssel jutalmazta, amely a kategórián belül is a második fokozatot jelenti. Kimondhatatlan eufórikus hangulatba kerültünk, hisz nem egy-, hanem két lépést sikerült megtennünk - magasra állítva a mércét a jövőre nézve és kedves szavaikat, jó tanácsaikat idézve: "... ez még több munkát és fegyelmezettebb, pontosabb hangképzést is jelent." Viccesen megjegyezték, hogy egy Fesztiválkórusnak hetente háromszor kell majd próbálni, de az "enyhe kacaj", amely fogadta a javaslatot, no meg az ő mosolyuk is jelezte, hogy egy amatőr kórus esetében ez csak szép álom.
Vannak az ember életének olyan pillanatai, amikor valami olyan érzés járja át, melyet nehéz szavakba önteni - megérinti Isten lelke, vagy eggyé válik az univerzummal, esetleg olyan rezgéshullámok járják át, amely csak egy-egy emelkedett pillanatban adatnak meg - borsózik az ember bőre, néhány másodperces révületbe esik, kilép térből és időből. ... érzi, hogy valami felejthetetlennek és hatalmasnak a részese. Sokan éltük ezt meg a mai délutánon, hol az egyik, hol a másik mű előadása közben.
Boldogsággal és büszkeséggel tölt el, hogy részese lehettem ennek az eseménynek, hogy tagja lehetek a kórusnak - köszönöm, hogy megismerhettelek benneteket drága barátaim és társaim! Az életem sokkal szegényebb lenne nélkületek! Sok munka áll mögöttünk, rengeteg veríték, de megérte!
Megmérettünk... és nem találtattunk könnyűnek!
TéVé