Énekkarunk tavaszi fellépéseinek első állomása, a Bogláron évek óta megrendezett, országos Kazinczy-verseny volt. Április 22-én, az esti órákban került sor a Kazinczy-gálára, ahol rajtunk kívül a boglári iskola tanulói is bemutatkoztak hangszeres muzsikával, színjátszással és néptánccal.
A műsort a Balaton Vox indította el 20 perces összeállításával. Karnagyunk, Koncz Zsuzsanna, a szép beszéd versenyére koncentrálva válogatta össze a repertoárt. A gálaműsor közönsége hallhatott barokk zenét Praetoriustól, gyönyörködhetett Erkel Szózatában is. Kazinczy barátjának, Szemere Pálnak a versét Láng István zenésítette meg. A Szerenád régi időket idézett fel, egy kis zenei iróniával. A műsor második részében népdalfeldolgozások csendültek fel - gondolva Kodály soraira: "A magyar népdal az egész magyar lélek tükre..."
Bárdos Lajos héttételes művével, majd Kocsár Miklós: Forintos nóták c. alkotásával debütált a kórus.
A koncert után, az iskola ebédlőjében, egy jó hangulatú vacsorán vettünk részt, ahol ismerkedhettünk a zsűri tagjaival, és beszélgethettünk a versenyző gyerekekkel és kísérőikkel.
Ez a fellépés a következő szereplésünk főpróbája volt, hiszen május első hétvégéjén kórusunk Baján vendégszerepel, az ottani kórustalálkozón.
B-né Anna - 2016. április 25.